Minden, amit tudnod kell a bőrradírozásról – Holt-tengeri szépségkalauz

A nyári élmények, bár feltöltik a lelkünket, de a hőség, a sok napozás megterhelő lehet a bőr számára. Így a nyár elmúltával bőrünk extra törődést igényel, és itt jön be a képbe a testradírozás, amely eltávolítja az elhalt hámsejteket, elősegíti az új sejtek születését, ezáltal varázsolva bőrödet igazán puhává. De miért is radírozz és hogyan használd helyesen? Ha nagyon rövidek szeretnénk lenni, csak annyit mondanánk, hogy a bőrradírozástól jobban érzed magadat.shutterstock_329013734_sm.jpg Hiszen nem csak a testedet teszi tisztábbá, de stimulálja a vérkeringést, és kívül-belül felfrissít. Persze, ennél jóval több oka van, hogy miért radírozz rendszeresen. Már mondjuk is, melyek ezek! 

1. Kevesebb ránc

Ahogy bőröd öregszik, elveszíti sejtmegújító képességét. Amikor az elhalt hámsejtek összegyűlnek, ráncok formájában képeznek “akadályt” az arcodon. Az arcradírozással eltávolítod bőrödről ezeket a nem kívánatos hámsejteket, ezáltal is késleltetve az öregedést. Ráadásul két legyet ütsz egy csapásra, hiszen az így előkészített arcbőr intenzívebben tudja  hasznosítani a ránctalanító nappali vagy éjszakai krémed értékes tápanyagait is!

2. Kilépés a mókuskerékből

Ha a reggeli vagy az esti szépségápolási rutinod részéve teszed a bőrradírozást, egyúttal önmagadat is megajándékozod néhány csendes, nyugodt, pihentető perccel, amit aztán magaddal vihetsz a következő pár napra. 

3. Bőrtáplálás mesterfokon!

Ha rendszeresen leradírozod a bőrödet, a tápláló testápoló krémed is alaposabban felszívódik, így a benne található értékes tápanyagok jobban tudnak hasznosulni. Tested alapos átadírozása után, a  szárazra törölt bőrre vidd fel a gazdagon tápláló, magas ásványianyag-tartalmú, bőrszépítő testápoló krémet. Így megadhatod bőrödnek mindazt a gondoskodást, amit megérdemel! 

Hogyan csináld? 

 Bármennyire is élvezed a bőrradírozás rituáléját, mégis fontos, hogy visszafogd magadat, és csupán hetente 1x-2x alkalmazd. Különben a nyugtatás és a táplálás helyett a bőr irritáltságát okozhatod. 

arc 1
  1. Győződj meg róla, hogy nedves bőrre viszed fel a testradírt!
  2. Finom, körkörös mozdulatokkal masszírozd be a bőrbe!
  3. Kellemesen meleg vízzel zuhanyozva öblítsd le bőrödet! Ehhez ajánljuk a mesés illatú  élénkítő tusfürdőt, így a testi-lelki felfrissülés garantált!
  4. A hidratálásról és a hosszantartó táplálásról hatóanyagokban gazdag testápolókrém használatával gondoskodjál!

Íme, most már mindent tudsz, amit a testradírozásról tudni érdemes. Reméljük, téged is a bőrradírozás lelkes rajongói között tudhatunk, és te magad is észreveszed, mennyivel egészségesebb és puhább így a bőröd.

A Naavaról

A NAAVA a Föld legősibb szépségreceptjét hozta el Önnek: a Holt-tenger iszapjának és vizének egyedülálló ásványait a természet különleges bőrszépítő esszenciáival ötvözte.

A Holt-tenger bolygónk egyik legkülönlegesebb természeti képződménye: vize nyolcszor sósabb az óceánokénál, iszapja a bőr számára fontos ásványi anyagokat, nyomelemeket rejt magában.

Hírlevél feliratkozás

Hírlevéleinkből még többet tudhat meg a szép bőr és a tudatos bőrápolás titkairól, valamint a Naava különleges ajánlatairól is elsők között szerezhet tudomást.