Végy egy jó meleg fürdőt! – használati útmutató felnőtt fürdőzők számára – Holt-tengeri szépségkalauz

Kisgyermekként valószínűleg vagy azok közé a gyerekek közé tartoztál, akik rúgtak-haraptak és sikítozva álltak ellen annak, hogy berángassák őket a kádba, vagy épp ellenkezőleg: rúgtál-haraptál és sikítozva álltál ellen annak, hogy kiszedjenek a vízből. Bárhogy is volt, mostanra valószínűleg kinőttél már abból a korból, hogy a szüleid azt mondják neked: irány a fürdőkád!Egy ponton túl talán már ahhoz is elég nagy gyerek voltál, hogy eldönthesd, inkább zuhanyoznál-e esténként. Sokunk számára ez volt az a pont, ahol hátat fordítottunk annak az értékes fürdőkádnak és mindannak a mitikus varázserőnek, amit birtokol. Bár még mindig nagy gyerekek vagyunk (más szóval: felnőttek), sokszor nincs időnk vagy épp eszünkbe sem jut, hogy belelazuljunk egy igazán pihentető, a magzati állapotot felidéző nagy kád forró vízbe. Ehelyett úgy vagyunk vele, hogy egy gyors zuhany épp tökéletesen megteszi, a többiből köszönjük szépen, nem kérünk. 

shutterstock 67365433

Pedig réges-régen, még a történelem előtti időkben az Anyatermészet gondoskodott arról, hogy biztosítva legyen számunkra a fürdőzés élménye. A vízesések remek zuhanyzóként szolgáltak és a tavakban összegyűlt vizeket használhattuk fürdőkádként. Az ősi Egyiptomban a tisztaságot szent dolognak tartották, így az akkori egyiptomiak legalább egyszer, de akár többször is fürödtek egy nap. 

A fürdőzés kultúrája a római korban élte aranykorát. A közös fürdők nem csak a tisztálkodás igen népszerű és elit helyszínéül szolgáltak, de az információcsere (értsd: pletykálkodás) és a közösséggel való találkozás lehetőségét is kínálták. A fürdők jellemzően grandiózus, komplex épületekben kaptak helyet, nagyon hasonlóan a mai gyógyfürdőinkhez és wellness központjainkhoz. 

A török és marokkói közfürdők (hammam-ok) szintén közösségi helyként szolgáltak, ahova  azért jártak el az emberek, hogy a rendszeres tisztálkodás mellett jókat beszélgessenek. 

shutterstock 125273975

Napjainkra pedig már felismertük, hogy a tisztálkodásnak a bőrünkre rakódott szennyeződések és kórokozók eltávolításán túl messze túlmutató egészségügyi hatásai vannak. A fürdőzésről mára bebizonyították, hogy hozzájárul a feszültség oldásához, és megkönnyíti az elalvást. Miért fordítunk mégis ilyen kevés időt arra, hogy elmerüljünk a habokban? Igen, igen, elismerjük, hogy nagyon kevés az időnk, és még kevesebb az, amit magunkra fordíthatnánk belőle. Talán hirtelen azt sem tudjuk, hogyan is fogjunk neki egy fürdőszeánsz kialakításának. Következzen hát egy rövid útmutató, hogyan is kell nekivágni. Gyerünk, irány a kádba, a víz már épp ideális!

Első lépés – adj időt magadnak!

Nem kérdés – a fürdés több időt fog igénybe venni, mint egy gyors zuhany. Tulajdonképpen sokkal, de sokkal többet, ha igazán jól csinálod.shutterstock_380796106.jpgTervezd be a fürdőszeánszot is tengernyi teendőd közé, így nem kell épp akkor kiugranod egy fontos e-mail miatt a kádból, amikor már nyakig elmerültél a habokban.

Második lépés – zuhanyozz!

Igen – zuhanyozz! Nem, nem bolondultunk meg. A fürdés kapcsán azért javasoljuk éppen azt, hogy zuhanyzással kezdj, mert sok tusolás-párti azzal érvel, hogy semmi kedve a saját “mocskában” ázni még percekig. Végül is teljesen jogos. Ha egy dolgos-szorgos nap után úgy érzed, hogy szeretnéd lemosni hajadról, bőrödről a koszt, port, izzadságot, a város szennyét, tégy így!shutterstock_488713921_sm.jpgÉs miután a zuhany alatt leöblítetted magadról a nem kívánatos szennyeződéseket,és tetőtől-talpig tisztára mostad magadat a mesés illatú ápoló cseppek fürdőgéllel, nyisd meg a fürdőkád csapjait és engedd tele a kádat illatos, lazító fürdővízzel!

Harmadik lépés – légy felkészült!

Ez már az izgalmas rész, kedves fürdőző: fürdőzésedet hozzáigazíthatod az éppen aktuális hangulatodhoz, állapotodhoz.shutterstock_371909047.jpgEhhez remek segítőtársaid lehetnek a NAAVA holt-tengeri fürdősói. Úgy érzed, elkapott valami nátha? Önts egy jó nagy adaggal az eukaliptuszolajos fürdősóból a vízbe! Túlterhelt, feszült vagy? Mi más jöhet ekkor szóba, mint a kollekció stresszoldásért felelős tagja? Ha épp csak ellazulnál, és megkönnyítenéd az esti elalvást, segítségedre lehet ebben a levendulaillatú fürdősó. Szintén a megnyugvást segíti elő, valamint a keringésjavítás mellett a bőr megújulását is támogatja a rozmaringolajjal és kamillával gazdagított termék. Ha pedig csupán egy bőrszépítő fürdőhöz kaptál kedvet, fürdővizedben oldj fel egy keveset a vadrózsaolajat tartalmazó holt-tengeri sóból!

Válaszd a hangulatodnak, vagy éppen tested szükségleteinek legmegfelelőbb növényi kivonattal gazdagított holt-tengeri fürdősót, és merítkezz meg a különleges ásványi sók és gazdag növényi esszenciák élményvilágában!

A Naavaról

A NAAVA a Föld legősibb szépségreceptjét hozta el Önnek: a Holt-tenger iszapjának és vizének egyedülálló ásványait a természet különleges bőrszépítő esszenciáival ötvözte.

A Holt-tenger bolygónk egyik legkülönlegesebb természeti képződménye: vize nyolcszor sósabb az óceánokénál, iszapja a bőr számára fontos ásványi anyagokat, nyomelemeket rejt magában.

Hírlevél feliratkozás

Hírlevéleinkből még többet tudhat meg a szép bőr és a tudatos bőrápolás titkairól, valamint a Naava különleges ajánlatairól is elsők között szerezhet tudomást.